Jóideig keresgélnem kellett az interneten amíg rátaláltam az általunk egyszerűen francia salátának nevezett étel helyes angol elnevezésére.
A végeredményen meg is lepődtem, hiszen egy olyan névre bukkantam, amiről eddig még soha nem hallottam: Olivier saláta.
A legviccesebb ebben az Olivier saláta ügyben az, hogy a különböző országok más-más országok neveivel asszociálják.
A Kelet-Európa és a Balkán környékén néha az orosz saláta, néha a francia saláta megnevezéssel találkozunk.
De Norvégiában és Dániában olasz salátának hívják, annak ellenére, hogy maguk az olaszok orosz salátaként emlegetik.
Hollandiában huszársaláta (Huzarensalade), Algériában macedón saláta a neve, bár se Algériának, se Macedóniának valójában semmi köze hozzá.
Törökországban még ennél is furcsább elnevezéssel találkozhatunk, a törököknél ugyanis az amerikai saláta nevet kapta.
A brazilok viszont csak simán (és persze tévesen) majonéz-nek hívják, de leginkább azt nem érti senki sem igazán, hogy a románok miért nevezik marhahússalátának (Salade de beauf)?
Valójában Lucien Olivier, egy belga és francia felmenőkkel rendelkező orosz séf találta fel.
Ugye, hogy igazságtalannak tűnik, hogy a világon senki sem hívja belga salátának?
Olivier séf salátájának 1860-as években feltalált eredeti változata óriási népszerűségre tett szert, és csakhamar éttermének védjegyes ételévé vált.
A századfordulón Olivier egyik séfhelyettese (sous-chef), Ivan Ivanov megkísérelte ellopni a receptet. Miközben egy este - szokásához híven egyedül - a salátaöntet készítette, Olivier-t hirtelen valami miatt elszólították a munkája mellől.
Ivanov kihasználva az alkalmat, belopózott Olivier magánkonyhájába, és alaposan szemügyre vette a készülendő alkotást.
Mindez lehetővé tette számára, hogy megalapozott következtetéseket vonjon le Olivier híres öntete receptjének kivitelezéséről.
Ivanov ezután felmondot Olivier-nél majd Moszkvába, egy alsóbb kategóriás étterembe ment dolgozni, ahol "nagyvárosi saláta" néven (oroszul: Sztolicsnij) egy gyanúsan hasonló salátát kezdett el szervírozni.
Az akkori "gourmandok" azonban arról számoltak be, hogy a Sztolicsnij saláta öntete gyengébb minőségű volt, mint az Olivieré, vagyis "hiányzott belőle valami".
Később Ivanov különböző kiadóvállalatoknak eladta a salátareceptet, ami nagyban hozzájárult ennek az ételnek a népszerűségéhez.
A Hermitage étterem 1905-ös bezárása és az Olivier család ezt követő Oroszországból való távozása miatt a salátát már "Olivier" néven is lehetett emlegetni.
Az egyik első nyomtatott Olivier-saláta recept, amely 1894-ben jelent meg, fél mogyorófajdot, két burgonyát, egy kis uborkát (vagy egy nagy savanyú uborkát), 3-4 salátalevelet, 3 nagy rákfarkat, 1/4 csésze felkockázott aszpikot, 1 teáskanál kapribogyót, 3-5 olajbogyót és 11⁄2 evőkanál provence-i öntetet (majonézt) tartalmazott.
Ahogy az a népszerű ínyenc receptek esetében gyakran előfordul, a ritka, drága, szezonális vagy nehezen elkészíthető alapanyagokat fokozatosan olcsóbb és könnyebben hozzáférhető élelmiszerekkel helyettesítették.
A ma ismert Olivier saláta az Ivanov Sztolicsnij salátájának egyik variánsa, ami azonban csak nagyon halványan hasonlít Olivier eredeti alkotásához.
Ez a változat minden ünnepi vacsora, különösen a szilveszteri vacsora egyik alapvető eleme lett, mivel az összetevők télen is rendelkezésre álltak.
Bár ma már az egzotikusabb ételek is széles körben elérhetőek, az Olivier saláta népszerűsége aligha csökkent: ez a saláta a vendégségek és a szilveszteri ünnepségek minden idők leghagyományosabb étele még ma is.
Comentários